Kedves Olvasó!
Bizonyára ismered az alkalmazást, ha valahogy idetévedtél, ha pedig nem, az alábbi linken el tudod érni, illetve ha rendelkezel egy legalább 1.6-os androidot futtatni képes készülékkel, kipróbálni/használni is tudod! A blog leginkább a fontosabb közleményeknek, fejlesztői gondolatoknak fog helyt adni, ám akármilyen kérdésed van, azt nyugodtan felteheted, megpróbálok rá válaszolni. Ezek után, lássunk egy kis történelmet, hogy született meg az alkalmazás!
Hajtás után történelem!
Hogy is kezdjem? Egyetemen kezdtem el tanulni android platforma fejleszteni, a részletekbe most nem mennék bele. :) Félévi nagy házi feladatnak egy Elvira rendszer megvalósítását választottam, innen indult az egész dolog. A projektem, amely ekkor még nem rendelkezett névvel, elnyerte az oktatóim tetszését, ezzel bekerültem egy szakmai konferenciára, ahol zsűri előtt volt alkalmam bemutatni, az ekkor már TElvira néven futó, az Android Marketen(igen, még így hívták:) ) még nem publikált alkalmazást. Mielőtt bármibe is belemennék, szeretnék név szerint is köszönetet nyilvánítani Oroszi Róbertnek, aki a lekérdezéseket lekezelő szerverért felelős, az ő remek munkája nélkül most nem tartanék ott, ahol! :)
Ezek után eltelt egy hosszabb időszak, folyamatosan polírozgattam a funkciókat, majd amikor úgy éreztem, hogy kész a "béta" verzió, amely nagyközönség előtt is képes megállni a saját lábán, úgy döntöttem hogy publikálom. Pontos dátumot sajnos nem tudok mondani, bár biztos elő tudnám kaparni valahonnan mélyről, érjük be annyival, hogy az első kiadott verzió a 12-es verzió kóddal rendelkezett, ez a szám jelenleg 50, amiből könnyen számolható, hogy 38 alkalommal került frissítésre az alkalmazás... Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kiadás utáni első 2 hét rettentő intenzív fejlesztést követelt meg, mivel erősen béta állapotban volt a dolog, és nem szerettem volna, ha a napvilágra került hibák huzamosabb ideig jelen vannak. Rengeteg köszönettel tartozom a már ebben az időszakban is kapott felhasználói támogatásért! Nagyon sokan segítettetek, ki-ki ötlettel, ki-ki hibajelentéssel, vagy csak egy szimpla elismeréssel. Az alkalmazás ezután a ~2 hét után elkezdett körvonalazódni, megjelentek az első színek, illetve a hiányolt funkciók, például egy kezdetleges megoldás arra, hogy offline le lehessen menteni a kedvenceket.
Egy nagyobb ugrás az időben, lássuk a mai, legfontosabb adatokat:
- 63,000 + letöltés
- 489 értékelés
- 4,6/5 átlag
Első posztnak ennyit gondoltam, illetve egy kérdés a végére! Mit szeretnétek látni a blogon? Bármilyen ötletet szívesen veszek. :)
Üdvözlettel:
a fejlesztő